Megnyitók -Baky Péter

         

Simon Zoltán grafikusművész kiállítása
Baja, 2012.11.20.


A magyar grafika akárcsak az alkotóművészet egésze válsággal küszködik, talán válságban is van, miért pont ez ne lenne egy világválság közepén!
Van azonban egy apró bökkenő ez a válság nem a művészet válsága!
Ma a művészetet körülvevő világ van válságban, amely pótcselekvésként megpróbálja megfojtani a művészetet, de a művészet mindig is élni fog!, a történelem során mindig is így történt!
A grafika, így a magyar kortárs grafika sem kerülhette el a XX-XXI. század változásait, hiszen mára a grafika mindennapos eszköze lett –ugyanúgy, ahogy a kréta, ceruza és a toll – a számítógép, elfogadott műfaj az elektrografia, a leaser!

Az itt látható tárlat Simon Zoltán kiállítása. Zoltán művészete bár kétségtelenül a mai mindennapokból táplálkozik, szellemiségével ide tartozik, technikai értelemben hagyományos grafikának számít!
Eszköze a ceruza, a kréta, a grafit, a papír, a kevés, -de fontos szerepet betöltő- szín a sajátos komponálás és a kollázs montázstechnikája!

Ismerve Zoltán grafikáit nehezen tudnám valamilyen sematikus skatulyába elhelyezni bár kétségtelen mind képileg, mind szellemiségében megtalálhatók művészi, grafikai elődjei, gyökerei, de sikerült rátalálnia arra a sajátos világra, mely egyedül csak Reá jellemző.

Simon Zoltán grafikái szerethető grafikai lapok. Azzal együtt, hogy figurái nem mindegyike az mert torzak, néha félelmetesek, ijesztőek, de ugyanakkor esetlenek, magukra hagyottak, szomorúak s ez érdeklődést, szeretetet, együttérzést, vált ki a nézőből.

Ez talán a legegyértelműbben a „Megrettent Pinto madár” című lapon jelenik meg. Szegény kis „dínó” oly magárahagyatottan, elesetten, pőrén áll előttünk, hogy legszívesebben leemelném a képről és egy puha fészekbe tenném.

Minden lapon ez a többértelműség az egyik lényeges elem, ami megragadja a befogadót! Tehát soroljuk: mélyen drámai, lírai, groteszk, ijesztő, magányos, szerethető és, hogy kinek melyik hát azt döntse el maga a befogadó.

Mindaz, ami ezt alátámasztja egy kikristályosodott, magas szintű grafikai munkálkodás.
A vonalak briliáns játéka, sokszínűsége, melyet még tovább fokoznak a ragasztott más s más felületű lapok tépett körvonalai a nagyon finom tónusok, gyűrött felületek, és ami mindezt még hangsúlyosabbá teszi a sajátos szürrealista kompozíciók. Néhány szót szólni kell a kompozíciók sajátosságáról s máris egy újabb kérdés merül fel hiszen Zoltán kompozíciói részben szürrealistának nevezhető megoldások ugyanakkor a filmművészet montázs megoldásaival is rokon, de a kérdés mégis bennünk reked mert lapjai egyből megadják a választ is fölöslegessé teszik a kérdéseket.

Szinte mindegyik lapnál elmondható mindez akár a „Bagatell sorozatot”, akár a „Térkép szerint az utolsó tó balra” címűt nézem, mely valahogy ki is lóg a kiállítás többi képe közül mégis ez Simon Zoltán másik nagy erénye, hogy ha kicsit el is tér a megszokott útról akár a realistább akár az elvontabb ábrázolás felé ez a kis döccenés, kitérő is része az egésznek „Simon grafika”!

Nagyon régen kísérem figyelemmel Simon Zoltán munkásságát, s úgy gondolom, akik hasonlóképpen hosszú ideje ismerik műveit, egyetértenek azzal, hogy művészi pályájának eddigi szakasza az itt látható műveken keresztül egy töretlen ívű számára és tisztelői számára is gazdag, eredményes grafikai munkálkodás lenyomatai.

Ezzel a zárógondolattal ajánlom figyelmükbe Simon Zoltán kiállítását.

2012. november 20.

  Baky Péter festőművész